Kirándulás beszámoló, 2023. július
Gyakran hangoztatott kijelentés, miszerint a hegy – ez a több száz köbkilométer térfogatú és több billiárd tonna tömegű szilárd kőzetanyag – megvár. Igen, minket, en bloc. Kétségtelen, hogy az orogenezis1 időléptéke több nagyságrenddel meghaladja az emberi tapasztalás időintervallumát (legyen az egyéni vagy kollektív), de vajon tényleg beleléphetünk-e kétszer ugyanabba a folyóba, még ha olyan lassan folyik is?
A szárazföldet formáló külső és belső erők munkája folyamatos, sohasem áll le teljesen. A felszíni formák lassú átalakulása mellett ún. epizodikus jelenségek is bekövetkeznek, melyek gyors lefolyásuk alatt hatalmas változásokat képesek véghez vinni. Természetesen nem kell a hegy teljes eltűnésére gondolni (bár előfordulnak ilyen kataklizmák is, lásd Krakatau2), de az addigi viszonyok jelentős mértékben átalakulhatnak. Ilyen átalakulást hozott a 2015-ös (7,8-as erősségű) nepáli földrengés, melynek következtében eltűnt a Hillary-lépcső, az Everest meghódításának utolsó nagy nehézséget jelentő akadálya. A Dolomitokban lévő Marmolada-csúcsnál a tavaly nyáron tizenegy hegymászó életét követelő sérac3 leomlása során pedig 200.000 m3 (64.000 tonna) jég és kőtörmelék zúdult le a völgybe 200-300 km/órás sebességgel. A gleccseren való átkelés azóta is veszélyes és tilos.
A Marmolada-gleccser, mely 2021. augusztusi bejárásunk során már erősen szét volt nyílva
Mondhatjuk-e tehát hogy ugyanazt a hegyet vesszük újból és újból célba? Figyelembe véve, hogy a hatvanas évekhez képest az Alpok gleccsereinek jégvastagsága átlagosan 34 métert (!) csökkent és ennek megfelelően kb. 5 km3-nyi jég tűnt el a hegyekből (a Balaton térfogatának 2,5-szerese), már csak a klímaváltozás okán is joggal merülhet fel a kérdés.
Felmerülhetnek antropogén tényezők is, melyek egy-egy megváltozott törvényi szabályozás, esetleg tilalom (solo trekking tilalma, útvonalak lezárása) vagy egész egyszerűen az utazási feltételek ellehetetlenülése (pandémiás időszak, háborús konfliktus) által hiúsítják meg a hegymászók ambiciózus vállalkozásait. Utóbbi sorsra jutott a 2020-ra tervezett Elbrusz expedíciónk is, a feltételek pedig azóta sem mozdultak pozitív irányba, sőt! Persze az ikercsúcsok azóta is megvannak, és valószínűleg ott lesznek 10-, de 10.000 év múlva is, már ha van időnk kivárni.
Prísank élménybeszámoló
Sokáig hasonlóan beteljesületlen vágyálmunk volt feljutni a Júliai-Alpokban található Prísank/Prisojnik 2547 méteres csúcsára. A két világháború között jugoszláv-olasz határcsúcs napjainkban a Fekete-tenger és az Adriai-tenger vízgyűjtő területét választja el. Tetejére több útvonal is vezet, a legkorábbit közel 100 éve nyitották meg. Északi falán található a nevezetes Ajdai lány (Ajdovska deklica) sziklaképződmény. Csapatunk háromszor állt már a hegy lábánál minduntalan abban bízva, hogy sikerül meghódítani ezt a 240 millió éves (késő ladini) mészkőből álló hatalmas huplit.
Első alkalommal 2021 júliusában az időjárás makacsolta meg magát, minek következtében az autóból sem tudtunk kiszállni a heves és áztató zivatar miatt. Következő hónapban végre összejött egy megfelelő időjárási ablak, így fél nyolckor már a Koča na Gozdu (1226m) parkolójából el is indultunk az általunk választott északi Hanzova útvonalon, amely az egyik legnehezebb. Egy órán belül feljutottunk 1800 méterig, ahol azonban gleccserfelszerelés híján kissé megszeppenve időztünk egy elénk tornyosuló robusztus hónyelv előtt, mely utunkat állta. A gleccserivadékot kedélyes hangulatban vettük szemügyre: gyermeki áhítattal megfogdostuk, alá bújtunk, minden létező perspektívából lefotóztuk – csak épp az átjutást nem kíséreltük meg, mivel veszélyesnek ítéltük (főleg visszatéréskor).
Prísank csúcstámadó kísérlet az északi falon
Legutóbbi próbálkozásunk július közepén már a déli útvonalat célozta meg, mely az 1620 méter magasan elhelyezkedő Tičarjev dom na Vršiču parkolójától indult. Hatfős csapatunk 1850 méteren kettévált: négyen a Grebenska gerincen teljes ferrata felszereléssel, míg ketten a szlovén úton (Slovesnka pot) ferrata felszerelés nélkül indultak tovább. A Grebenska-n 2250 méteren kezdődött a beszálló, közvetlenül az elülső ablak (prednje okno) alatt, mely a Júlia Alpok legnépszerűbb és Szlovénia egyik legnagyobb természetes ablaka a maga 80 méteres magasságával és 40 méteres szélességével. Innen a csúcsig tartó 1 kilométeres szakaszon nincs teljesen kiépített via ferrata, viszont a nehézsége is közelebb volt a B-hez, mintsem a C-hez (papíron B+C). A csúcsra még délelőtt értünk fel és legnagyobb meglepetésünkre nem sokkal később a szlovén utat választó különítmény is felbukkant, így elkészülhetett a csoportos csúcsfotó is. Nevünket beírtuk a ládában található füzetbe, majd tovább gyönyörködtünk a közeli ismerős csúcsokban, mint a Razor (2601) és a Triglav (2864). Harmadik alkalommal, két év eltelte után és könnyebb útvonalon, de végül sikerült feljutni erre a prominens hegycsúcsra, majd remek hangulatban és elégedetten levonultunk immár mindannyian a szlovén úton.
Az általunk bejárt északi (2020.08.29.) és déli (2023.07.15.) útvonal
Bizonyos tekintetben tehát a hegy valóban megvár, és ha kitartóan, de ugyanakkor nem mindenáron ostromoljuk, előbb-utóbb sikerrel járhatunk 🙂